2019. január 3., csütörtök

John Deacon

Itt a következő tag! Jó olvasást! És hallgassátok meg a linkek alatt elrejtett számokat!

A tagok közül John Deacon-ről mondhatjuk el a legtöbb leget. Ő a legfiatalabb, ő csatlakozott a legkésőbb a zenekarhoz és talán ezért ő írta a legkevesebb dalt. Ennek ellenére társaihoz hasonlóan több nagy sikerű dal fűződik a nevéhez: You’re My Best Friend (feleségének, Veronicának címezte a dalt, mivel nem sokkal a lemez megjelenése előtt házasodtak össze, később a Queen egyik legnépszerűbb szerelmes dala lett), Another One Bites the Dust és I Want to Break Free. Alkalmanként ritmus- és akusztikus gitáron, és billentyűsökön is játszott.



Első zenekarát 1965-ben alapította, és a The Opposition névre keresztelte. 1969-ben elhagyta a csapatot, mert felvették a Chelsea College-ba.
Bár az erősítőjét és a basszusgitárját otthon hagyta, hogy az elektronikai tanulmányaira összpontosíthasson, kevesebb, mint egy év után újra a zenélés gondolata kezdte foglalkoztni. Pont ebben az időben történt, hogy Brian May, Freddie Mercury és Roger Taylor megalapította a Queen együttest, és meghallgatásokat szerveztek, basszusgitárost keresve. 1971-ben egy diszkóban bemutatták őt Rogernek és Briannek. Néhány nappal később meghallgatták, és felvették az együttesbe. Állítólag ő volt a hetedik a meghallgatottak sorában.


Ő volt az együttes legcsendesebb tagja, és jól értett a pénzügyekhez, ezért ő kezelte az együttes pénzeit (ez a mai napig is így van, pedig már nem tartja a kapcsolatot a csapattal, csak az ehhez kapcsolódó dolgokat intézi). Mivel elektronikai tanulmányokat végzett, ő maga állt neki elkészíteni Brian May-nek egy erősítőt, amit Deacy Ampnek neveztek el, és sok felvételen használták, például a Bohemian Rhapsody egyes gitárszólóiban. Freddie halála 1991-ben leginkább John-t rázta meg a bandatagok közül. Később úgy nyilatkozott, hogy "Freddie-t lehetetlen pótolni." A Queennel 1991 után összesen háromszor lépett fel – a "The Freddie Mercury Tribute Concert"-en 1992. április 20-án, majd Midhurst-ban egy jótékonysági koncerten Roger Taylorral 1993. október 18-án és egy nyitóünnepségen Párizsban 1997, január 17-én Elton Johnnal, aki a „The Show Must Go On" című számot énekelte – ezután határozta el, hogy visszavonul a zenéléstől.
Az utolsó nyilvános megjelenése az együttessel egy 1997-es AIDS jótékonysági rendezvényen volt. Az utolsó közös daluk a No-One but You (Only the Good Die Young).

Ha valaki még többet szeretne megtudni a szelíd Queen-tagról, az Domit keresse meg, ő ugyanis nagy rajongója, mindent tud róla.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis összeállítás, sok kulisszatitkot megtudunk belőle. Csak így tovább!

    VálaszTörlés